Hellus – ahol az alkotás & jelenlét találkozik

Hellus egy olyan tér, ahol az illusztráció, a kézzel készült alkotás és a kreatív workshopok mind ugyanazt a célt szolgálják: hogy segítsenek visszatalálni a jelenhez. Hiszem, hogy az alkotás nem cselekvés, hanem állapot: egy belső tér, amihez nehéz és könnyű napokon egyaránt visszatalálhatsz. Egy állandó erőforrás, amely mindig elérhető, mert benned születik. A kommunikációm minden eleme ezt a finom, csendes irányt követi, hogy aki ide érkezik könnyebben kapcsolódhasson ahhoz, ami igazán számít.

Honnan indult a Hellus?

Gyerekkoromban az alkotás volt a természetes nyelvem. A világ lassabb volt, én pedig szabadon és örömből rajzolgattam. Aztán ahogy nőttem, döntenem kellett és egy megbízhatóbb út felé fordultam: tervezőgrafikusként dolgoztam évekig, ami ugyan közel volt a kreativitáshoz, mégis távol attól a fajta alkotástól, ami igazán én vagyok. Viszont rendben voltam ezzel kezdetben.

Nem volt katartikus felismerésem a pályaváltással kapcsolatban, természetesen és rutinszerűen történt, először csak többet rajzoltam, aztán workshopokra jártam, egyéni alkalmakon vettem részt és aztán jött a fordulópont: az álom munkahelyemen csapatleépítés történt, ami engem is érintett. Olyan ajtó zárult be, amiről azt hittem még jóval tovább nyitva marad.

Ekkor lett világos: ideje visszatérni az alkotáshoz.
Így született meg a Hellus — annak a bennem élő játékos, érzékeny, kíváncsi gyermeknek a tiszteletére, akit csak a szüleim hívnak ezen a néven.

Mit képviselek?

Ahogy Rick Rubin is írja:

“az alkotás nem eredmény, hanem állapot; egy mód arra, hogy megfigyeljük a világot és kapcsolatba lépjünk vele.”

Munkáim gyakran olyan élményekről mesélnek, amelyek mindannyiunk életében megjelennek: változásokról, veszteségekről, újrakezdésekről és gyógyulásról. Az egyik célom megmutatni, hogy a jelen pillanat szépsége és az egyszerű dolgok megbecsülése milyen mélyen tud gazdagítani.

Kikkel dolgozom?

Két irányban is vállalok projekteket: cégeknek és magánmegrendelőknek

Cégeknek

  • Élő festés rendezvényeken

  • Kreatív csapatépítő workshopok

    • Linómetszés és merch nyomtatás

    • Boroscímke festés akvarellel

    • Ex libris készítés, képeslapfestés és egyéb tematikus workshopok könyvimádóknak

A workshopok célja átadni azokat a tradicionális technikákat, amelyek mára háttérbe szorultak, de mégis hatalmas értéket hordoznak. Az élmény egyszerre kreatív, relaxáló és közösségépítő.

Linómetsző Workshop

Magánszemélyeknek

  • Egyedi portrék és állatportrék

  • Mesekönyv-illusztrációk

  • Akvarellfestmények különleges alkalmakra

  • Egyedi boroscímkék

  • Workshopok minden alkotni vágyónak

  • Élő illusztrálás esküvőkön, születésnapokon, rendezvényeken

Egyedi akvarell boros címke

Mi az a Studio Nook?

A Hellus mellett létrehoztam a Studio Nookot, egy bensőséges, digitális „kis sarkot”. Ez a tér azért született, hogy legyen egy hely, ahová bármikor visszatérhetsz, ha szeretnél inspirálódni, elgondolkodtató tartalmakat fogyasztani vagy csak egy kicsit lelassulni és egy kávé társaságában olvasgatni.

A Studio Nook-ban találsz:

  • személyes blog bejegyzéseket, ahol megosztom az engem ért élményeket, gondolatokat, érzéseket

  • kreatív és önismereti témákat, amelyek új nézőpontokat nyithatnak meg számodra

  • letölthető anyagokat, amelyekkel otthon is könnyedén alkothatsz vagy elmélyülhetsz

  • saját illusztrált termékeket, amik egy kis örömet és inspirációt vihetnek a napodba

A Studio Nook egy “lassabb” tér, egy hely, ami mindig nyitva áll, ha szeretnél egy kis csendet, szépséget vagy kreatív töltődést magadnak.

Hellus ma és holnap

A Hellus célja nem csak az, hogy illusztrációkat készítsek.
Sokkal inkább az, hogy olyan embereket és márkákat támogassak, akik értékalapú, tudatos, emberközeli világot szeretnének építeni.

Végül pedig: a Hellus nem csak alkotásokat ad.
Eszközt is kínál egy teljesebb, lassabb, figyelmesebb élethez.

Previous
Previous

Pontosan mi az a linómetszés és mire jó?